Életmód / Stílus

Sir Richard Branson és a Bulova karóra

Voltak idők, az 1960-as évek hajnalán, amikor az amerikai karóráknak úgy tűnt, hogy leáldozóban van. Minden fontos reklám kampány a japán sportórákról szólt. De ekkor valami mégis történt. A Bulova óragyár kifejlesztette az Accutron világszabadalmat.

A Bulova Accutron, a világ első elektronikus órája volt, amelyet a hivatalos Bulova logóban szereplő hangvilla hajtotta tranzisztor üzemeltetett, amely egy elektronikus áramkörhöz volt kapcsolva. Az Accutron volt az első olyan óra, amely képes volt elektronikus óraművének köszönhetően, hosszú távon pontosan járni. Így lett az első, amit az Amerikai Vasúttársaság hivatalos időmérőjének nyilvánított, hiszen a mozgó alkatrészekkel teli mechanikus órákat, pontosságával bőven túlszárnyalta. 1969-ben a Seiko Astron egy időre kiütötte a Bulovát, mert képes volt sorozatgyártású kvarc órát gyártani, ami több emberhez volt eljuttatható, de az igazi óratulajdonosok ezt nem tekintették valódi versenynek.

Image preview

Sir Richard Branson a világ legsokoldalúbb vállalkozója egy igazi innovátor, éppen emiatt ő képviseli a Bulova Accutront szerte a világon. Az együttműködés igen gyümölcsöző, hiszen Branson saját cégén a Virgin-en kívül, nem vállalta hosszú időn keresztül, semmilyen brandnek a tartós népszerűsítését. A Bulova és Branson együttműködése annak a szimbóluma, hogy a valódi innovációk, az időtlen luxus és mester-technológia mindig  értéket képvisel, még akkor is ha a tömeggyártási technológiák, és a karóra divatok már más dimenziókban járnak.
De nem csak ezen a ponton kapcsolódik a világhírű vállalkozó, és a korát meghaladó csodálatos óramű. Kevesen tudják, hogy Neil Armstrong 1969-es Holdra lépésekor is egy Bulovát viselt, mert ez volt akkoriban az egyetlen karóra, ami nemcsak hogy amerikai gyártmányú, de a lehető legpontosabb volt. A Virgin Galactic, az űrturizmussal foglalkozó cég így kötődik a híres óragyárhoz, amely Armstrong Holdra lépése után még 48 alkalommal volt a NASA űrprogramjának partnere.
 

Hozzászólások

Legfrissebb

Május utolsó hétvégéjén újra beveszik a kerékpárosok az eplényi Bringarénát. Magyarország...

A „keleti nyitás” ma már nem csupán egy új külgazdasági stratégia...

A levegő is jéggé vált

1939-40 telén egy igencsak könnyűnek induló háborúban az orosz katonák "Fehér Halál"-nak...

Pikáns

Megszüntetné a pornóipart a kormány!

A kormány már dolgozik a szexiparmentességen!

Az indiából származó Káma Szútráról kevesen tudják, hogy a lélekről...

Ha szexről van szó, az emberek általában inkább tartózkodnak a gyors...

A biszexualitás mindenkiben ott van. Igaz vagy sem?

Mit érdemes beszerezni a szexshopból? Eláruljuk!