A tao felfogása szerint az ejakulációnál sokkal jobb érzés az egyesülés átélése. A magömlés késleltetésére számos technika létezik, kiemeltünk néhányat a tanításból.
Szilvi | 2009.04.18. szo, 10:47
Mostantól lehet gyakorolni a magömlés nélküli gyönyöröket.
A szexen belüli frusztrációk kiváltó okainak magyarázatai már a könyökünkön jönnek ki. Pedig az orgazmuskergetés minden bizonnyal rossz hatással van a párok nemi életére.
A tao felfogása szerint a szex nem pusztán szervek játéka, hanem a szerelmeskedés igazi boldogságát, a két test és lélek sikeres egybeolvasztását adja (a Jin és a Jang harmóniája). Magyarán mondva a női orgazmus illetve a férfi ejakuláció korántsem olyan fontos, mint maga az összeolvadás érzése. Na, nagyjából ennél a résznél lázad fel minden férfi, hiszen a magömlést semmi pénzért nem hagyná ki egyik hím sem. A dolog pedig nem is hangzik olyan borzasztóan, lássuk mit jelent ez a gyakorlatban.
A tao szerint a szeretkezést három alapeszme kell, hogy vezérelje. Az első az, hogy a férfinak meg kell tanulnia megtalálni a megfelelő időközt az egyes ejakulációk között, összhangban a korával és fizikai állapotával. Ezáltal képes lesz akkor szeretkezni és addig folytatni azt, amikor és ameddig ő és partnere kívánja.
A második alapeszme szerint a magömlés nem a legelragadtatottabb pillanata a férfinak, ezért érdemes ellenőrizni és késleltetni azt. A késleltetés nem jelent önmegtartóztatást, azt a tao nem tanácsolja.
A harmadik alapeszme a nő kielégítésének a fontosságát emeli ki.
Mindehhez természetesen a férfinak meg kell tanulnia bizonyos alapvető technikákat, melyeket kellő gyakorlással automatikusan tudnak majd alkalmazni.

Hogyan késleltessük az ejakulációt?
Az első módszer:
Ha egy férfi úgy érzi, kezd izgalomba jönni, egyszerűen visszahúzza péniszét tíz-harminc másodpercnyi időre. Ily módon elhárítja az ondó kilövellését, és erekciójának tíz-harminc százalékát veszíti csak el. Újra behatolhat és folytathatja a lökéseket. Annyiszor teheti meg, ahányszor csak kívánja. Amint tapasztalatra tesz szert, úgy találja, hogy mind kevesebbszer és kevesebbszer kell visszahúzódnia, megállnia, végül pedig csak ritka alkalmakkor lesz szüksége rá.
Az elzáró módszer sikerének titka, hogy a férfi felismeri annak a pontnak a közeledtét, ahol már nem képes többé uralkodni az ejakuláción. Az, hogy megtanulják felismerni azt a pontot, ahonnan nincs visszatérés, elemien fontos.
Az ősi kínai elszorító módszer:
Egy másik módja az elzáró módszernek az, amikor a férfi, miután kezdi érezni, hogy közeledik a "pont, ahonnan nincs visszatérés", bal keze mutató- és nagyujjával megnyomja a végbélnyílása és a herezacskója közötti pontot három-négy másodpercig. Ugyanakkor vesz egy nagy lélegzetet. Ennél a módszernél az a jó, nem kell visszahúzni a péniszt a nő hüvelyéből, így nincs megszakítás a kapcsolatban, és nem kell szóban közölni a partnerrel az állapotot.
Master és Johnson elszorító technikája:
Az elzáró módszerre támaszkodik az nyugati ejakuláció-ellenőrző technika is, amit csak tapasztalt szeretőknek ajánlanak, mivel meglehetősen bonyolult. Csak akkor alkalmazható, ha a nő felső helyzetben van. A férfinak szólnia kell, ha nagyon izgalomba jön, akkor a nő gyorsan felemelkedik a hímvesszőről és ujjaival a pénisz makk alatti részét elszorítja három-négy másodpercig. A nyomás hatására a férfi megszabadul ejakulációs kényszerétől. A nőnek várnia kell még tizenöt-harminc másodpercet, mielőtt újra a hüvelyébe illeszti a férfi péniszét, és tovább folytatja az ütemes mozgást. Ezt az eljárást többször is meg lehet ismételni egyetlen közösülés alatt.
Fontos, hogy a férfiak megszabaduljanak az ejakuláció szükségességének a kísértésétől ahhoz, hogy tudatosan irányítani tudják azt. Ezáltal nemcsak partnere fogja jobban élvezni a közösülést, de ők is olyan új gyönyörökkel ismerkedhetnek meg, amelyek a gyors szerelmi játékban elsikkadnak.
A taoista szerelmi tanítások szerint a férfinak 10 közösülésből mindössze 2-3 alkalommal kell magömlést produkálnia. Nos, döntse el mindenki maga, hogy mennyire jó az neki… Egy szerelmi játszadozást mindenképpen megér az ügy.
(Forrás: Jolan Chang, A tao tanítása a szerelemről és a szexről c. könyve)