Könnyű

Interjú: Mestersége címere: Kiss Zoli

Eredetileg ilyesmi cikk címre gondoltam, hogy „Zoli, az álláshalmozó rock énekes”. Itt az elején össze tudjuk szedni legalább a most működő zenekaraidat? Éjfélig ráérünk…

Azért érdekes kérdés, hogy én hány zenekarban játszom, mert több zenekar is ugyanabból a tagságból áll. Sok olyan van, hogy egy adott zenekar a másiknak a mellék-projectje, ugyanazok a zenészek gondoltak egyet, hogy „na, meg kéne ezt is így együtt próbálni”. Legjobb példa erre az Iron Maidnem, illetve a Chronology. Egy „tagnyi” különbség van – no meg a muzsika. Vagy az Age Of Nemesisnek ugyanaz az öt embere csinált korábban egy Dream Theather tribute-öt. A Zöld A Bíbor Band, a Korál Forever, és a Balázs Fecó Band majdnem ugyanazokból az emberekből áll. A (Balázs) Fecó lejött megnézni a Zöld A Bíbor Bandet, akart csinálni egy saját bandát, és ebből jött, hogy csináljuk úgy, hogy játszik a Fecó, és mi majd kísérjük. Annyi a különbség, hogy a billentyűs helyén „a” Fecó áll.
És végül, de nem utolsó sorban ott van az Ego Project.
Az utóbbi négy évben olyan ajánlatok jöttek, amire nem lehetett nemet mondani. Mindenki ezzel jön, hogy a Kiss Zoli az, aki nem tudom mennyi zenekarban játszik. Holott van négy koncertező zenekarom. Tudok neked élből mondani tíz zenészt, akinek sokkal több projectje van ennél. Talán az a magyarázat, hogy énekesként jobban szem előtt vagyok, és a rock zenén belül különböző dolgokat csinálok.
A magyar rock hőskorában nem volt divat a projecttelés. Odakint viszont már a hetvenes években dívott ez, „miért ne”-alapon. Mert egy zenész szeret kísérletezgetni, szereti a változatosságot. Tehát alapjában véve nem egy különleges dolog, hogy van egy anya-zenekar, melynek tagjai akár másik négy társulásban is projectelhetnek. Hozzáteszem: én lennék a legboldogabb, ha lenne egy darab olyan zenekarom, ami mellé már semmit sem tudnék vállalni.
Vegyük egyesével ezeket a társulásokat. Iron Maidnem…
Az egy szerencsés találkozás volt. Meg sem fordult a fejemben, hogy tribute zenekarban énekeljek. De szeretem, más különben nem csinálnám. Mellesleg onnan ismer, aki ismer. Ezt is a Nemesisnek köszönhetem. Felkért minket Töfi, a gitáros, hogy játszunk fel egy nótát a Somewhere in Hungary, az Iron Maiden előtt tisztelgő tribute lemezre. Maidnemék akkori énekese, Patrik, egyre kevesebbszer ért rá fellépni velük…
Nem rossz érzés, hogy amikor a neved elhangzik, az emberek nagy többsége csak és kizárólag az Iron Maidnemre asszociál?
De nagyon rossz! Nem szeretnék az a zenész lenni, akit egy trbute-zenekarral azonosítanak. De lehet, hogy ez már késő bánat. Jobban szeretném, ha a Nemesist, vagy az Egot írnák és mondanák a nevem mögé. Mondom ezt annak ellenére, hogy a Maidnemmel olyan élményekben volt részem, melyek talán soha többé nem adatnak meg. Belgrádban tizenkét ezer embernek játszhattunk, Belgiumban is produkáltunk több ezres nézőszámot. Jó volt tapasztalni, hogy nem csak Magyarországon esnek hasra a bandától.
Az Iron Maident a magyar közvélemény egy része okkultista-sátánista zenekarnak tartja.
Hogy ez mekkora hülyeség! A Maiden első magyarországi megnyilvánulása a Zenebutik című műsorban zajlott, a The Number of the Beast klipjével. A kisfilm jellege, és maga a téma miatt terjedt el ez a vád. Ma már, hogy az angol tanítás fejlődött azóta, talán nem vonnak le következtetéseket egy-két szóból.
Pikáns helyzet, hogy az Ego Projecttel március 25.-én pont azelőtt a Blaze Bayley előtt léptek fel, akinek dalait száműztétek a Majdnem repertoárjából.
Nem teljesen, mert a bővebb repertoárban szerepel tőle két dal (Futureal, Man on the Edge). Azt is tudjuk, sokan az ő érájában szerették meg az Iron Maident. De kár ezt ragozni: az ő időszakát valóban nem szeretjük!
Milyen érzés Bruce Dickinson (Iron Maiden frontember) bőrébe bújni?
Ha az Iron Maidnemben éneklem Bruce Dickinson dalait, saját hangomon énekelek, mert másképp nem is lehet. Ő azért a Bruce Dickinson, mert olyan a hangja, amilyen. Inkább azt veszem le, ahogy megvalósítja ezeket a hangokat. Meg néhány mozdulatát. Mert ezért tribute. Határt kell viszont szabni, hiszen egészen más a hangképzésünk, de a testalkatunk is. Nem szabad majmolni, mert az áthajlik komikumba. Tehát Kiss Zoli maradok.
A Zöld A Bíbor Band mintha egy átmenetet képezne a tribute zenekarod, és a csak saját számokat játszók között.
Mikor szegény Tunyogi Péter meghalt, Fischer Laci, a Tunyogi Band gitárosa folytatni akarta, kicsit másképp, saját dalokkal. Egy nap csörgött a telefon, majd kiesett a kezemből, mikor bemutatkozott Fischer. A Korálból ismertem őt, de csak rajongóként – akkoriban még nem voltak ilyen elérhetőek a sztárok.
A ZBB első lemeze nemsokára letölthető lesz a honlapról, miközben a másodikat írjuk. Nyilván két-három nóta egy bulin vissza fog utalni a gyökerekre, de az a cél, hogy minél hamarabb a saját számokról szóljon a történet. Nagyon hamar megpróbáltunk elhatárolódni a P. Mobil tortától, aminek rengeteg szelete van, és rengetegen próbálják csócsálni.  A névvel Fischer Laci azért megpróbálta elkerülni a félreértéseket, ugyanis a Zöld A Bíbor… P. Box szám. A zenekar tradicionális rock stílusára akart ezzel utalni, és hogy a megkezdett út folytatását akarjuk, de mindenképpen sajátos módon. Mellélőttünk, ugyanis kiderült: mindenki úgy tudja, hogy a névadó dal a P. Mobilé, és besoroltak minket annak utód-zenekarai közé. Azóta a három öreg triumvirátusából kettő elment, Kékesi „Bajnok”, és Donászy. Most lesz olyan a zene, amilyennek lennie kell, más felfogásban szólalnak meg a dalok, a sajátok pedig úgy, ahogy meg kell szólalniuk. Szeretnénk minél hamarább letenni a P. Mobil-hátizsákot, és azt is szeretnénk, ha nem a Miskolcot száznegyvenhetedszer meghallgatni jönnének a koncertjeinkre.
A nyolcvanas években „robbanásveszély” lemezcímmel gyűjtötték össze a legtehetségesebb metal zenekarok dalait. Ezzel a kifejezéssel élve: az Ego Project most robbanás-veszélyes állapotban van.
Próbáljuk nem túlspilázni a várakozást az új albummal kapcsolatban, nehogy pofára esés legyen a vége, de annyira szeretjük… Jellemző, hogy a saját magam által felénekelt albumokat nem szívesen hallgatom – az áprilisban (Hammerworld mellékleteként) megjelenő Ego album az első kivétel. A szakmai és az emberi rész egyaránt nagyon jól működik a zenekarban.
Az Age Of Nemesis létezik még?
Már megint van. Illetve nem oszlottunk fel soha. Csak ha az ember folyamatosan beleköp a szélbe, mindig tele lesz nyállal az arca, és olyankor úgy érzi, nincs értelme. Fesztiválokra már nem hívták a zenekart, mondván, nem fér bele a koncepcióba. Úgy látszik, Magyarországon a progresszív rock leáldozóban van. Nem csak mi jártunk így, hanem az összes hasonszőrű banda. Most is csak a magunk kedvére vagyunk, nem kergetünk álmokat. Maximum csinálni akarunk egy albumot, meg néhány bulit.
Zenekari státuszaid nem ütik egymást?
Rendkívül türelmesek velem az én zenésztársaim. Biztos, hogy van egy-két mondat, amit nem mondtak még ki felém. Pusztán azért, mert szeretnének továbbra is velem dolgozni, és nem akarnak másik énekest. Ezért tűrik el az egyeztetési problémákat.
Nem a válság miatt játszik kevesebbet a Majdnem, hanem miattam. Földobtam már nekik a labdát, hogy gyerekek, nem kell nektek egy első számú énekes, akinek csak a Maidnem van? Mondták, hogy nem. Külföldön már kötik magukat, hogy velem akarják a produkciót. Van már helyettes, ismert arc, de egyelőre nem szeretnénk felfedni a kilétét.
Mennyire veszel részt az alkotó folyamatokban?
Nagyon változó. A Maidenemben például semennyire, ha-ha! De például a Chronologyban én írtam az összes szöveget, meg az énekdallamokat is.  A Zöld A Bíborban úgy szintén csupán zenei alapokat kapok, ezekre írok szöveget, ének-dallamot. Az Age Of Nemesisben maximum megbeszélem Fábián Zolival a témákat, mert a Fábi’-nak annyira egyedi zenei világa van, hogy ott nem szívesen szólok bele a zenélésbe.  Az Ego Projectben kérték, hogy én is folyjak bele a szövegírásba, hogy legalább haladjunk, de ott meg az van, hogy Beloberk Pistinek van egy sajátos gondolatisága, ütős-mérges-harapós szövegei vannak, az én szövegeim pedig más világ.
Van, hogy tizenkét és van, hogy tizenkét-ezer embernek énekelsz.
Tizenkét embernek is lehet nagyon jó bulit csinálni. És kell is. Ha tizenkét ember eljön, mert szereti azt, amit csinálsz, azoknak is szívvel-lélekkel le kell nyomni a bulit.
De aki azt mondja: neki mindegy, hogy telt ház van, vagy pangás – az nem mond igazat. Igenis frusztráló. De a frusztráció az első-második nóta alatt kimegy, és akkor rákoncentrálsz a jelenlévő néhány emberre, és akkor azon vagy, hogy ők jól érezzék magukat, meg te is.
Az Age Of Nemesis-szel egyszer csináltunk egy 6-8 állomásos mini-turnét, mert ment a honlapon a savazás, hogy miért nem megyünk vidékre. Ehhez képest háromszáz fős helyeken játszottunk tizennyolc embernek. Az Ego Projecttel is abban az időszakban, mikor azt se tudták, eszik-e azt, vagy isszák, szaladtunk bele tragikus nézőszámba. De nem volt probléma: eggyel több sör a buli előtt, nagy terpesz, vigyor, és lement az a buli is.
Nézzük a másik végletet: hogy állsz a lámpalázzal?
Most már sehogy. Megszabadultam tőle abban az időszakban, amikor még a Classicában énekeltem. Az első bulink az (akkor még) Wigwamban volt. Úgy túlpörögtem, hogy az árthatott volna a bulinak. Mindenkitől kaptam a tanácsokat: igyál meg egy felest, vegyél be egy xanaxot. A színpadra érkezvén aztán körülnéztem: mellettem Szalay Tamás billentyűzött, háttérben Galántai Zsolt dobolt, a közönség pedig vette a lapot. Megnyugodtam. Volt még két-három fellépés, amikor ideges voltam, majd úgy elmúlt, hogy ez az olyan megmérettetéseken sem jött elő, mint a külföldi fellépések a Maidnemmel.
Pedig egy tribute-zenekar nem hibázhat, mert akkor az jön, hogy mi a f…nak játszod, ha nem tudod? A nagy zenekarok bakijain meg maximum jókat röhögnek a youtube-on. Például Németországban az első egy-két-három szám alatt csak mereven piláznak az arcok, csak várnak, hogy mi lesz.
Szerencsére nálunk csak be kell indítani a bulit. A Rocktogonban például  mindig valahogy nagyon hozzáértő a közönség, én is a youtube-videókon látom, hogy éneklik a dalokat, lalázzák a gitárszólót.
Az első ZBB-bulin ott volt a rengeteg Tunyogi-rajongó – kíváncsiak voltak, mihez kezd a Fischer meg a Bajnok. Tudtam: a méricskélés tárgya csak én leszek. Húsz év volt már akkor mögöttem: drukk bennem nem volt, hanem egyszerűen csak azon gondolkodtam, mit lehet a helyzettel kezdeni? Azután rájöttem: ki kell menni, és úgy kell elénekelni a dalokat, ahogy belőlem jönnek. 
Hangi adottságaidat azzal a példával tudnám jellemezni, hogy van ismerősöm, aki egyébként nem szereti a rock zenét, jazz rajongó, de csak és kizárólag a te hangod miatt kijár a koncertekre. Te viszont rendkívül későn jöttél rá erre a készségedre.
A Belfegor volt az első zenekarom. Teljesen baráti alapon válogattam hozzá a zenészeket. „Te legyél a basszusgitáros, mert az még nincs.” Nekem pedig akkor még gitárosi ambícióim voltak. Az énekes azért lett énekes, mert neki volt magnója, amivel rögzíteni tudtuk az ötleteinket.
Csak hébe-hóba vokálozgattam a Belfegorban. Az énekesünk elment katonának. Volt egy-két olyan frekventált buli, amit kár lett volna kihagyni. Megjelent a Vihar után kazetta, és már nem egykor, hanem hat óra tájban léptünk fel a fesztiválokon. Elkezdtünk énekest keresni  –  k.rvára nem találtunk senkit. Jött a koncert, nekem kellett leénekelni a műsort, és akkor a többiek mondták: „hát akkor meg van oldva”. Öles léptekkel haladtam, egy idő után jobb énekes lettem, mint gitáros. A gitár megmaradt szerelemnek, de egy bizonyos szintet nem tudok átlépni, talán anatómiai okai vannak. ’96-ban a Belfegor atomjaira hullott. Jött a Meridián, ahol már csak és kizárólag énekeltem. Néhány év múlva ott álltam a Classicának az élén. Mai szemmel nem kis önbizalom kellett ehhez. Bekerültem a Nemesisbe, és mindenre fény derült: van egy adottság, az oké, de több hiányzik, mint ami megvan. Nem jártam tanárhoz, túl sok volt akkoriban az ellentétes vélemény a magyarországi énekoktatásról. Autodidakta módon fejlődtem.
Amikor életem első angol nyelvű lemezét vettük fel a Nemesis-szel, akkor voltam csak egy kicsit nyűgös. Albán kiejtés, minden kijött. De eljutottam odáig, hogy angol anyanyelvűek ezt mondták rólam: „mikor beszél, az szörnyű. De amikor énekel, nem lehet észre venni”.
Milyen élményeid vannak a világsztárokkal kapcsolatban? Hiszen sokukkal voltál egy légtérben.
Hála Istennek! Egy fesztiválon az Age Of Nemesis-szel léptünk fel a Queensryche és a Judas Priest előtt is. Nem biztos, hogy az ő kérésükre, de elszeparálták őket tőlünk. De ha azért, akkor is mi van? Lehet, hogy a fellépésre akartak koncentrálni. De ott van a másik véglet: a Uriah Heep. Fergeteg, hogy mit műveletek, besz..tunk! Megtréfáltak, majd meg is vendégeltek bennünket.
Neked szegezem a kérdést:  és te rocksztár vagy?
Egy lóf.szt! Abba a műfajba, amit én művelek, nagyon régóta nem születtek klasszikus értelembe vett sztár-zenekarok. Jellemző, hogy majd negyed százada zenélek, és rajtad kívül egy újságírónak jutott eszébe, hogy velem interjút csináljon. Mint zenekari tag, persze sokszor adtam interjút, de mint Kiss Zoli, másodszor nyilatkozom.
Mennyire vonz a csillogás? Gondoltál Megasztárban való indulásra?
Utóbbit rengetegen kérdezik. A válaszom: nem! Szerintem ott olyan emberekre van szükség, akik formálhatóak.
Balázs Fecóval immár a harmadik szezonunkat kezdjük, ennek köszönhetően mozogtam egy kicsit  celeb-közegben. Azt gondoltam, milyen jó lesz majd ismert emberek társaságában lenni – k…ra nem volt jó.  A színházasdi sem jött be nekem. Játszottam a Jónás könyve című zenés darabban, nem fogott meg az a légkőr. Le a kalappal azok előtt, akik tudják ezeket a dolgokat kezelni! Huszonnegyedik éve zenélek többé-kevésbé ismert zenekarokban. Hogy nem tudok belőle megélni, az az én hibám, nem okolhatok mást.
A kilencvenes évek elejétől kezdődően nem született  magyar, szoros értelemben vett rock zenekar, melynek tagjai meg tudnak élni a zenélésből. Akikről tényleg azt mondhatod: na, ezek rocksztárok lettek, és tele van velük a média. Megkérdezed a zenészeket – mindegyik dolgozik.
Én pedig olyan zenéket vagyok hajlandó csinálni, amivel nem lehet pénzt keresni. Próbálkoztam a vendéglátózással. Másfél évig bírtam. Magával a közeggel volt bajom. Jött a részeg nagybajszú hajnali egykor, hogy ezt nyomd, azt nyomd. Ha nem játszottam mulatóst, „csak” Metrot, Omegát, Komárt, „kiderült”, hogy nem tudok zenélni. Tisztelem, becsülöm, aki  ezt bírja idegekkel meg  gyomorral, de – nem azért, mert jó fej rocker gyerek vagyok – én ezt nem bírom, nem ez az utam.
Működsz-e együtt hagyományos értelemben vett menedzserrel?
Azok a zenekarok, melyekben én játszom, nem tartanak el egy menedzsert. Az Egonak ott van Lahovicz „Puccer” Zoltán, a gitárosunk, aki iszonyat melót végez a szervezés terén. Annak idején az Age Of Nemesisnek volt egy menedzsere, Gulyás Lajos. Ő nagyon komolyan futtatta a zenekart – szerelemből! Csupán olyan szerződéssel rendelkezett, hogyha egyszer befut a zenekar ő kap pénzt. Az életében sajnos olyan változások álltak be, hogy nem tudja ezt csinálni. Volt olyan időszak, hogy többet volt kórházban, mint „szabadlábon” (mármint kórházon kívül).
Honnan meríted az energiát a többfrontos helytálláshoz?
Nem kell a rock muzsikához energia, hanem az adja az energiát. Én úgy szeretek zenélni, ahogy zenélni szeretni kell. Szoktam mondani a nejemnek, hogy addig örülj, amíg zenélek, mert különben nagyon sz.r ember lennénk. Tudok mindenre sz.rni, mert hétvégén buli van
Ha már megérkeztünk a családhoz… Van egy kamasz fiad. Az ő korában „kötelező” a szülők ellen lázadni. De vajon egy lázadó ellenében lehet-e ezt tenni?
Minden kamasz megtalálja, hogy mi ellen lázadjon, mindig tele van a farkuk a világgal. Ez így volt az ősidők óta, most is így van. Őneki is van mi ellen lázadnia, rühell iskolába járni, házi munkát végezni. Nálunk ugyanez meg van például, hogy „nem rakod el a szennyest, bla, bla, bla”.
De azt gondolom, hogy alapjában véve élvezi a helyzetet. Imád a bulikra járni. Szereti, amit csinálok. Fülhallgatóján is gyakorta hallgatja a zenéimet.
Ha diszkóba járna, ott drága a pia, ezerötért megveszi a speedet, hogy egész este pörögjön, és hülyeségeket csinál. Örülök, hogy inkább a rock kocsmába jön, ott mi történhet? Maximum besörözik egy kicsit.
Ugyanúgy élünk, mint minden más család, csak én baromi keveset vagyok otthon. Jópofa fordulat gyanánt mondják a zenészek, hogy a muzsikálás rengeteg áldozattal jár. Igaz. A család részéről. Én eközben jól érzem magam. Persze, amikor kicsi volt a srác, igyekeztem valamiféle egyensúlyt tartani.
Ahogy a bulikon hallom a csajokat rólad beszélni, úgy tűnik bejössz nekik a mackós alkatoddal.
…valaki meg azt mondja, fogyjak le. Ezt egyébként csak egészségügyi okokból tenném, ha nem érezném jól magam a bőrömben, vagy ha az éneklés rovására menne.
De nem akarok kibújni a kérdés alól. Ha a kislány egy közös fotó erejéig hozzám simul, én tudom, hogy nem a férfihoz simul hozzá, hanem az Iron Maidnem, vagy az Ego Project énekeséhez. Amúgy meg egy teljesen lusta „állat” vagyok, ez a csajozásban is megnyilvánul.  A házasságom esetében is Tündi tette meg az első lépéseket.
A feleséged hogy tolerálja mindazt, ami körülötted zajlik?
Nem hinném, hogy lehet ezt a helyzetet jobban kezelni, mint ahogy azt az én drága feleségem kezeli. Amikor ő először engem életében látott, én színpadon álltam. Úgyhogy nem voltam zsákbamacska!  Apukám azt mondta, a nőkkel az a legnagyobb baj, hogy át akarják formálni az embert. Ha Tündi akarta is ezt valaha, nagyon hamar rájött, hogy sok mindenben lehet engem formálni, hiszen a házasság kompromisszumok sorozata, de egy valami van, amivel nem lehet mit kezdeni… Annak idején elmondtam: megértem, ha ezt nem tudja elfogadni. Hogy vele egy szinten van a zene. Hogy nem ő az első, csak holtversenyben. De ő elfogadta ezt így. Hihetetlen élmény! Nagyon szerencsés vagyok!
Említetted, hogy ez a második interjúd Kiss Zoliként. Tegyük ezt emlékezetessé azzal, hogy te kérdezel magadtól valamit, és válaszolsz is rá!
Ha én beszélgetnék egy másik énekessel, azt kérdezném: hogy tartja formában, hogy trenírozza, és hogy vigyáz a hangszálaira. De ezt a kedvenc énekeseimről tudom is. Meg hogy mit tervez, hogyan tovább? A válasz: nekem jó, ahogy most van, de örülnék, ha az egyik bandámmal úgy futna a szekér, hogy a többivel ne legyen időm foglalkozni.
Egészen őszintén mondom neked, hogy a megélhetés engem csak annyiból motivál, hogy ne kelljen mással foglalkozni. Hogy megtudjam, mire vagyok képes, ha nincs az a heti 40-45, számomra elveszett óra.

 

Ha még több információra vagy kíváncsi Kiss Zoli rockénekessel kapcsolatban, kattints a rockstation.blog.hu –n ezen interjú másfajta kérdéseket is feszegető változatára!

Hozzászólások

Legfrissebb

Május utolsó hétvégéjén újra beveszik a kerékpárosok az eplényi Bringarénát. Magyarország...

A „keleti nyitás” ma már nem csupán egy új külgazdasági stratégia...

A levegő is jéggé vált

1939-40 telén egy igencsak könnyűnek induló háborúban az orosz katonák "Fehér Halál"-nak...

Életmód / Stílus

Elég nehéz mostanában a smartmobil piacot hosszabb ideig uralni. Egyik infokommunikációs...

A sztárok ha elkötelezettek valami iránt, akkor többnyire márkanagykövetnek állnak. De vajon...

Két szupermárka kapcsolódik össze, hogy egyedit alkosson. Egy olyan okostelefont, amelynek...

Æsir Copenhagen dán székhelyű cég, amely a mobiltelefon design legfrissebb és legkifinomultabb...

 

A napszemüveg az öltözék része. Éppen ezért fontos hogy ugyanolyan kifinomult...