Tartalom átvétel

Egyre többen ingáznak

Egyre többen ingáznak

Fokozatosan nő az ingázók száma, akik nyugat-magyarországról inkább Ausztriában és Szlovéniában próbálnak szerencsét a legkülönfélébb területeken.

Kiszavazó-show a munkahelyen

Kiszavazó-show a munkahelyen

Valakinek mennie kell címmel indít műsort az amerikai Fox televízió, amelyben létező kisvállalkozások dolgozói egymás között kiszavazással döntenék el, hogy kit bocsássanak el a cégtől.

Új munkahely százezer embernek

Új munkahely százezer embernek

A közfoglalkoztatási program keretében várhatóan közel százezer ember jut munkához az idén - közölte Szűcs Erika, szociális és munkaügyi miniszter Nyíregyházán.

Férfi libidó – de mi van, ha visszanyal a fagyi?

A szex és a férfi kifejezés már ősidők óta összeforrt fogalom. És ha nincs szex, akkor a sok opció közül, hogy miért nincs, csak is a végső esetben jöhet szóba a rémálom: a férfi nem kívánja azt!

Négynapos munkahét a közszférában

Négynapos munkahét a közszférában

Bevezethetik a négynapos munkahetet a közszférában is, ami mintegy 707 ezer főt érinte, köztük rendőröket, vagy tanárokat - értesült a Világgazdaság.

Nem jár a Budvári Sikló

Nem jár a Budvári Sikló

Mától hat héten át, vagyis április 26-ig tartanak majd a Budavári Sikló karbantartási munkálatai. Idén átfogó felújítást végeznek a Siklón, ezért tart ilyen sokáig.

Nem kell az új munkaerő

Nem kell az új munkaerő

Az új munkaerő felvételre is rányomta a bélyegét a válság. A Manpower felmérése szerint olyan csekély mértékű lesz az új munkaerő felvétel, amire eddig még nem volt példa.

Föld fotó pályázat

Föld fotó pályázat

Kihirdette a Magyarországi Föld Egyesület az amatőr fotópályázatának nyerteseit. A „Föld Arcai” fotópályázatra öt kategóriában több száz igényes munka érkezett be.

Több száz fős elbocsátás a Mol-nál

Több száz fős elbocsátás a Mol-nál

220 alkalmazottat bocsát el a Mol az idén, de nem terveznek további csoportos létszámleépítést- mondta el Somlyai Dóra, kommunikációs igazgató.

Nyugodtan üsd ki a stresszt!

Nyugodtan üsd ki a stresszt!

Állandó téma az egészséges életmód, de mit érnek az erőfeszítések, ha közben a munkahelyi stressz felőröl minket. Összeszedtünk pár hasznos tanácsot, hogy búcsút inthess a stressznek!