Két év után újra Magyarországon zenél a NIN, ám ezúttal búcsúturnéjának egyik állomása leszünk, a zenekar ugyanis beiktat egy kis pihenőt.
Szilvi | 2009.04.23. cs, 09:27
Kicsit furcsán hangzik most úgy kezdeni a mondatot, hogy „mindenki nagy örömére” hazánkba látogat a Nine Inch Nails, ugyanis a csapat a búcsúkoncert sorozatának keretén belül érkezik Magyarországra, ami már korántsem hangzik olyan vidáman.

A zenekar frontembere Trent Reznor néhány hónappal ezelőtt jelentette be, hogy egy időre pihentetni kívánja a zenélést. Ez az idő nagyon úgy néz ki, hogy hosszúra nyúlik majd, talán évekre is, hiszen búcsúturnén köszönnek el a bandatagok a rajongóktól. A nagy leállás okát konkrétan még nem sikerült kideríteni. A hivatalos verzió az, hogy a tavalyi Lights In The Sky névre keresztelt koncertkörút olyan jól sikerült, hogy azt már nem lehet űberelni, legalábbis ebben az évben már biztosan nem.
Mégis van azért valami ünnepelni való a turnén. Az első Nine Inch Nails lemez, a Pretty Hate Machine húsz éve jelent meg.
A magyarországi koncert 2009. június 24-én lesz a Syma Csarnokban, amelyre május végéig kedvezményesen lehet jegyeket kapni.