Pihenés

A német atombomba - Lehet mégis megcsinálták?

csupaszárny bombázó terve

Néhány kutató munkája szerint a korábban feltétezettnél jóval kevesebb választotta el Németországot az első atombomba elkészítésétől.

Német tudósok fedezték fel 1938-ban azt, hogy az Urán atommagjából óriási energiák szabadulnak fel.  1939 áprilisában jelezték hamburgi tudósok olyan robbanóanyag előállításának lehetőségét, amelynek pusztító ereje sokszorosa a hagyományos robbanóanyagénak. A jelzést küldő kutatóintézet vezetője 1933-ig Albert Einstein volt.  Az intézet vezetését a 30-as években Werner Heisenberg vette át, aki megkapta a hamburgi, a lipcsei és a heidelbergi egyetem legjobb atomfizikusait. Egész Heisenber Európa erőforrásai a rendelkezésre álltak. A kutatáshoz szükséges uránt a megszállt Csehszlovákiából és Belgiumból hozták, nehézvizet akkoriban csak Norvégiában állítottak elő,. 1942 derekától a hitleri vezetés már az atomfegyver megalkotásának konkrét határidőiben gondolkodott. Hitler győzelmet a tudósaitól, az újabb német technikai ugrástól várta.  Miután előre haladott fejlesztések voltak a rakétafegyverek, a nagy hatótávolságú bombázók terén is, a náciknak még mindig jó esélyük volt a győzelemre. Szerencsére az idő ellenük dolgozott.

Werner Heisenbert két-öt év alatt tartotta reálisnak a német atomarzenál megteremtését. Az atomprogramot jelentősen visszavetette, a legújabb kutatásokig úgy tudtok, gyakorlatilag lefejezte az, hogy Norvégiában a nehézvizet gyártó üzemet a szövetségesek azonban megsemmisítették. Nagyon sokáig azt hitték, a német atomprogramnak itt lett vége. Rainer Karlsch  és Heiko Petermann azonban kutatásaik során még beszéltek néhány emberrel, akik szerint másként is történhettek a dolgok. Rainer Karlsch egy könyvben foglalta össze eredményeieket.

Walter Gerlach vezetésével mindenesetre tovább folytatódtak a kutatások. Erich Schumann egy tanulmányban leírta. magfúzió elindításához több millió Celsius-fokot hagyományos tüzelőanyaggal biztosító és igen magas nyomásokat teremtő eljárásokat talált. Ezeken az elveken "nyugszik" hidrogénbomba.  Egy olasz haditudósító 1944. októberében az egyik keleti-tengeri szigetre repülhetett, ott szemtanúja volt egy különleges erejű robbantásnak, villámfényt látott, különleges védőöltözékben tevékenykedő embereket. Egy tüzértiszt Thüringiában volt szemtanúja 1945 márciusában egy különleges robbantásnak. Másnap rengeteg súlyos égési sérülést szenvedett halottat égettek el. A thüringiai robbantásokat szovjet hírszerzési jelentések is megemlítik. A Thüringiában mért radioaktivitási értékek nem zárják ki azt, hogy egy kezdetleges nukleáris fegyvert sikerült a németeknek megépíteniük, A kreatív hozzáállás nagyrészt ellensúlyozni tudta a pénzügyi korlátokat. Ha valóban megtörtén a kísérleti robbantás, tényleg csak egy hajszálon múlott Európa sorsa.

 

 

Hozzászólások

Legfrissebb

Május utolsó hétvégéjén újra beveszik a kerékpárosok az eplényi Bringarénát. Magyarország...

A „keleti nyitás” ma már nem csupán egy új külgazdasági stratégia...

A levegő is jéggé vált

1939-40 telén egy igencsak könnyűnek induló háborúban az orosz katonák "Fehér Halál"-nak...

Ajánló

Jankó kalandjai nem értek még véget...

Látványos és pörgős kaland vár a nézőkre, akkor miért is hagynánk ki?

Szokásos pörgés, akció és kőkemény verések!

Vérbeli tolvajként szerepel a kopasz szuperman, de ezúttal egy latin díva is elkíséri veszélyes...

Mr. Szakadt trikó visszatér!

John McClane újra és még mindig formában!

Egy lélegzetelállító katasztrófa, amiből remek alkotás készült

Naomi Watts és Ewan Mcgregor alakítja azt a nőt és férfit a vásznon, akikkel valóban megtörtént...

Jamie Foxx és Christop Waltz feldúlja a múlt megszokott hétköznapjait!

Rabszolgaság, szerelem és fejvadászat egy filmben, sok sztárral!