A röplabda-utánpótlás megsegítésére gyűjt Hóbor Béla, a világ egyik legjobb játékvezetője, méghozzá két olimpiai bajnok dedikált mezének elárverezésével.
Ennek a válságkezelő alapnak a felhasználására azok az önkormányzatok, munkaügyi központok pályázhatnak majd, amelyekről a kormány úgy dönt, hogy válságban vannak.
Méghozzá a gazdasági válságtól függetlenül is. A Reformszövetség egyik alapítója szerint elmagyarázni kéne a helyzetet, nem pedig ígérgetni, hogy lesz kiút a válságból.
Az UNICEF 54 millió gyereket olt be Afrikában gyermekbénulás ellen. Ez azt jelenti, hogy több mint 162 ezer segítő, 132 millió adag oltóanyagot fog majd beadni.
A Symantec, a Norton védelmi szoftverek gyártója bejelentette, hogy mostantól elérhető új terméke, a kifejezetten a játékosok számára tervezett Norton AntiVirus 2009 Gaming Edition.
Amikor az ember megtalálta az igazit, a tényleg igazit, akivel jó együtt nevetni, közös az érdeklődés, egyezik az értékrend, és tényleg minden a helyén van, az idő csak úgy repül.
Ennyi pénz gyűlt össze a Fővárosi Állat- és Növénykert részére az adófizetők felajánlott 1 százalékából. A jelentős támogatást többek közt madármentésre fordítja az állatkert.
Czirme György ügyvéd próbapert indít a bankok ellen, ugyanis szerinte a válság a hazai bankoktól és ügyfelektől függetlenül volt, és ennek következményeit ne csak adósok viseljék.